Hírek

Adományokat adtunk át 

Köszönetet mondunk az Élethinta Közhasznú Alapítvány részére összejött nagylelkű adományokért. A gyűjtés a Szent Imre Katolikus Óvoda szülői közösségének összefogásával valósulhatott meg. A felajánlásokat, amely elsősorban  tartós élelmiszereket tartalmazott, december közepén adtuk át az Alapítvány számára.

Az Élethinta Alapítványt súlyosan és halmozottan sérült gyermekeket nevelő szülőkből és gyógypedagógusokból álló aktív közösség közös törekvései és céljai hívtak életre.

Kecskeméten és környékén élő sorstárs szülők és a sérült gyermekeik fejlesztési és ellátási körülményeinek támogatására az elmúlt években több sikeres közösségi – , gyűjtési programot szerveztek a gyógypedagógusokkal együttműködésben.

Egy idő után úgy döntöttek, hogy ezt az összefogást intézményesítik.

Így jött létre az Élethinta Alapítvány – a súlyosan és halmozottan sérült fiatalok jelenéért és jövőjéért.