Hírek

Jubilálunk (1.)

25+2 éves rendhagyó jubileum

Szent Imre Óvodánk és Iskolánk fennállásának 25. évfordulóját 2020-ban ünnepelte, amiről sajnos a vírushelyzet miatt nem tudtunk kellőképp megemlékezni. Így 2 év elteltével egy rendhagyó jubilálásra kerül most sor. Nem az ünneplésre helyezzük a hangsúlyt, hanem iskolánkban és óvodánkban “jócselekedetek” sorozatára készülnek kicsit és nagyok, amely méltón tükrözi keresztény intézményünk legfőbb értékeit. 

De hogy mit is jelent ez valójában?  Úgy gondoltuk, a ”jótetteknek” mindig van helye az életünkben, s ha már ünnepelni szeretnénk, akkor tegyük azt úgy, hogy tanító jellegű legyen. A jót megcselekedni mások számára követendő minta lehet, alázatos tetteink pedig példaként szolgálnak környezetünk felé. Ezzel a programsorozattal szeretnénk megmutatni, hogy milyen erények lakoznak intézményünk gyermekeiben, s így fejezzük ki hálánkat munkatársaink, diákjaink és egymás felé. 

Diákjaink, gyermekeink és pedagógusaink az elkövetkező 2 hónapban 25+2 “jócselekedetet” fognak véghezvinni, erről folyamatosan számolunk be. 

Tartsatok velünk!