Hírek

Rózsacsoda legendája

A szeretet nagy szentjére, Árpád-házi Szent Erzsébetre emlékeztünk. Az ő életével, személyes példájával ismerkedtünk meg november hónap harmadik hetében többféle tevékenységen keresztül.

A lelki készülődést minden nap kezdetén a gyertyagyújtás melletti csendes-percek, foglalkozások segítették.

Szent Erzsébetről készült képeket nézhettek meg, énekeket hallgattak, majd róla szóló dalokat tanulhattak meg a nagycsoportosok.

Vizuális tevékenység keretében választ kaphattak a gyerekek arra a kérdésre is, mit rejt Szent Erzsébet rózsákkal díszített köténye.

Kreatív kis csoport az óvó néni közreműködésével elkészítette Wartburg várát kartondobozból, melyet hamarosan többen is birtokba vettek, valamint Szent Erzsébet hintóját alkották meg, amit ugyancsak kipróbálhattak.

Síkbáb előadás keretében ismerték meg a gyerekek Szent Erzsébet azon legendáját, amely Lajos és Szent Erzsébet között történt a szegényeknek vitt kenyér rózsává változásáról (Ŕózsacsoda legenda). A történetet nemcsak a Napocska csoportos gyerekek, hanem a vendégül látott Galamb csoport kis apróságai is láthatták. Öröm volt látni sugárzó tekintetüket. Látogatóinkat az előadás végén friss kenyérrel kínáltuk.

A tevékenységek segítették közelebb hozni a gyerekekhez Szent Erzsébet alakját, tulajdonságait: irgalom, a jóság, önzetlenség, Isten iránti szeretet.